Település:
Budapest, 2. kerület
Létrehozva:
2022-01-02 16:20:36
Árpád-kilátó

A kilátót 1929-ben építették fel Glück Frigyes kezdeményezésére a fenyvessel Látó-hegy délkeleti kiugrásán.
A kilátót 1929-ben építették fel Glück Frigyes kezdeményezésére a fenyvessel betelepített, 376 m. magas
Látó-hegy délkeleti kiugrásán. A Friedrich Lóránt tervei nyomán megvalósított építményt szinte kizárólag terméskő,
fa és természetes kötőanyagok felhasználásával emelték; lényegében a mai napig ebben a formában áll, bár
2001-ben komolyabb felújításon esett át.
A kilátó a város belső részei felé nyitott, egyébként fedett, népies stílusú építmény. Az építmény teraszáról félpanorámás
kilátás nyílik Budapest szinte teljes területére, a Duna fővárosi szakaszára és a Budai hegység innen látható hegyeire is.
Megközelithető a jelzett túristautakon, Glüch Frigyes uton, amelyik a Hüvösvölgytől a Szépvölgyig tart és az Országos
kéktúra része, illetve a zöld sáv jelzés is erre vezet.
Előzmények (a Szent István vándorlás)[szerkesztés]
1938-ban szent István király halálának 900. évfordulójára készült el az akkor még 910 km-es országos
kék jelzésű turista út, dr. Cholnoky Jenő a Magyar Turista Egyesület elnöke elnöke – kezdeményezésére.
Irottkőtől a Nagy Milicig a kék jelzést 10 év alatt (1928-1938) festették fel a Magyar Turista Szövetség
tagegyesletei turistái. 1937-ben a Magyar Turista Szövetség vándorgyűlésén, Bugacon született meg a
határozat, hogy a Szövetség fennállásának 25. évfordulóját 1938-ban az Országos Kék út megnyitásával
ünnepli meg. A nyitótúrát Szent István turistavándorlásnak keresztelték el. A sikeres rendezvényt követően
javaslat született a vándorlást ötévenkénti megrendezésére. E javaslat megvalósítását a világháborús
események ellehetetlenítették. Szent István vándorlásra ezt követően csak 1988-ban és 2013-ban került sor.
Könnyű kirándulás a Szép-völgyből a Gugger-hegyre, az
Árpád-kilátóhoz, a Hármashatár-hegy tömbje körbe kerülésével
Panorámában gazdag kirándulás a Budai-hegység legrégebbi turistaútjain, a találóan Látó-hegyre
(376 m) keresztelt kilátócsúcsra, (sváb nevén Gugger-hegy), a patinás Árpád-kilátóhoz.
Megkerülve a Hármashatár-hegy jellegzetes tömbjét, felkapaszkodunk egyik legszebb mellékcsúcsára,
az Újlaki-hegyre (448 m), majd kényelmes sétaúton, turista őseink nyomában térünk vissza
kiindulási pontunkhoz, a Fenyőgyöngyéhez, útközben számos érdekes sziklaformációt megcsodálva.
Útvonal: Fenyőgyöngye – Látó-hegy – Árpád-kilátó – Határnyereg – Újlaki-hegy – Virágos-nyereg –
Guckler Károly út – Fenyőgyöngye
A túra hossza: 10,8 km
A túra jellege:
Könnyű kirándulás, jól jelzett, széles, kényelmes turistautakon, egy rövid, de igen meredek szakasszal a
Határnyeregből a Szépvölgy felső részére, és egy közepes emelkedővel az Újlaki-hegyre.
Igaz, hogy túránk végig Budapest területén vezet, de hamisítatlan erdei, középhegységi környezetben gyalogolunk,
a megfelelő lábbeli mellett nagyon hasznos egy stapabiró, mozgást nem akadályozó öltözet.
forrás Wikimedia
Weblapok webáruháza ajánló
További webáruházi ajánlatok »
Városi magazin cikkek









Városi magazin cikkek









Helyi látnivalók








