Az Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya Budapest V. kerületének egyik monumentális barokk polgári épülete, ma a Fővárosi Önkormányzat székhelye.

Története

Eredetileg kórházként és a kiszolgált hadirokkantak otthonaként épült, ebben a minőségében az ország legnagyobb korabeli egészségügyi létesítménye volt. Az építkezést Széchényi György esztergomi érsek kezdeményezte 1692-es alapítványával, hogy otthont és ellátást biztosítson a török elleni háborúban megrokkant katonáknak. Az alapkőletételre 1716-ban került sor, azonban az építkezés több okból akadozott, illetve évekre leállt, végül a terv nem is valósult meg teljesen.

A Jászkun kerület – a jászok és a kunok székei – mint koronabirtok tulajdonjogát I. Lipót magyar király 1702-ben eladta a Német Lovagrendnek. A törvénytelen eladatás ellen a magyar országgyűlés, a nádor és maga a jász és kun nemzetség is tiltakozott. Kompenzációként a Jászkun kerület 1731-től a Német Lovagrend földesuraságából a pesti Invalidus-ház birtokába került, és az ispotály ebből tartotta fenn magát. II. József áthelyeztette az invalidusokat, és 1783-ban laktanyává alakíttatta az épületet, amelyet III. Károlyról Károly-kaszárnyára neveztek át. 1894-től a főváros tulajdonába került, és a mai napig Főpolgármesteri Hivatalként szolgál.

Leírása

A komplexum tervezőjének általában Anton Erhard Martinellit tartják. Terveiben eredetileg négy udvart körülvevő, háromemeletes szárnyak szerepeltek, amelyek folyosóra fűződő termeiben összesen négyezer katonát lehetett volna elhelyezni. A 47 tengelyes főhomlokzatot öt rizalit és három kapu tagolja. Középen helyezkedik el az eredetileg háromszintes, karzatos kápolna, amelynek helyét a tetőn kis óratorony jelzi. A párizsi és a prágai invalidusházak mintájára elképzelt, hatalmas épületegyüttesnek csak a nyugati fele épült meg, az is csak részben.