Kategória:
Helyi téma, Város hírei
Létrehozva:
2022-03-10 19:47:08
Cikk írója:
10kerulet BudapestHirdetője
Csősztorony

Csősztorony
Az egykori virágzó szőlőkultúrák emlékét őrzi az 1844-ben épült Csősztorony a Harmat
utca 41. szám alatt, mely országos védettségű műemlék. Felállítása a XIX. század első
felében vált szükségessé a kőbányai szőlőket dézsmáló tolvajok miatt. A kivitelezést
Zofahl Lőrinc vázlatai alapján Brein Ferenc építőmesterre bízták. A romantikus stílusú,
szabadon álló lépcsős építmény magában foglalja az őrházat is.
A Csősztorony egy romantikus épület Budapest X. kerületében. Az egykori kőbányai
virágzó szőlőkultúrák emlékét őrzi. Évtizedekig segítette a kőbányai szőlőcsőszök,
szőlőpásztorok munkáját, hiszen oltalmazni kellett a szőlőtolvajoktól és a madaraktól
is, amelyek gyakran dézsmálták és csipegették a dús fürtöket. Azonban a számottevő
szőlőtermelés az 1875 táján bekövetkezett filoxéravész miatt súlyos csapást szenvedett,
amiből azt követően már nem tudott újra talpra állni.[1] A kerületi önkormányzat tervei
szerint ide lesz átköltöztetve a Helytörténeti Gyűjtemény. A Csősztorony Kőbánya
címerében is felbukkan.
844-ben épült Zofahl Lőrinc és Brein Ferenc tervei alapján. Az akkor divatos
klasszicizmussal szembefordulva gótikus elemeket is felhasználtak rajta, s az épület
így a magyar romantika egyik legszebb emléke. Ma országos védettségű műemlék.
Felállítására azután került sor, hogy a 19. század első felében tolvajok károsították a
kőbányai szőlőket. Pest város Magisztrátusa pályázatot írt ki 1843-ban egy csősztorony
és a hozzá tartozó lakóépület megépítésére. Az épületet a következő évben Zofahl Lőrinc
vázlatai alapján Brein Ferenc építette fel. A lépcsős toronyépület magába foglalja a
„főcsőszi” házat is.
A 19. század végére eltűntek a szőlők a környékről, de az épület megmaradt, mert
1896-tól a rendőrség használta, 1926-ban felvették a székesfőváros tulajdonában
levő műemlékszerű és fokozottabb védelmet érdemlő épületek jegyzékébe. Teljes
műemléki védettséget 1949-ben kapott. A 20. században kocsma és étterem
működött a falai között.
Az épület kétszintes. A nyeregtetővel fedett őrházhoz keskeny összekötő taggal
kapcsolódik az aszimmetrikusan elhelyezett, négyzet alaprajzú pártázatos épület,
innen indul a torony lépcsőzete. A lépcső kilátóhoz vezet, mentükön elegáns vaskorlát
fut végig. Az emeleti helyiség bejárati ajtaját gazdag fafaragások borítják.
Városi magazin cikkek









Kiemelt ApróHirdetések




További kiemelt ApróHirdetések »
Helyi látnivalók








